Menopauza rendelés

A menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll, a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik. Normális esetben a változókor 45 éves kor után kezdődik. Tíz évig is eltarthat úgy, hogy az utolsó menstruáció általában az 50. év körül jelentkezik. Ha a menopauza még 40 éves kor előtt fellép, korai klimaxról beszélhetünk. A dohányzáson kívül erre hajlamosíthat még a stressz, a soványság, illetve a gyermektelenség.

Megoldások a hormonháztartás változásaira

Az időszakot kellemetlen, vagy akár súlyos tünetek is kísérhetik, mint például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvászavarok, a vizelettartási- és hangulatzavarok, a hízás és a vaginális diszkomfort.  Ugyanakkor a változókori lelki problémák nem magyarázhatók pusztán a hormonális változásokkal, hiszen ilyenkor sok nőnek a nőiséggel kapcsolatos félelmeivel is meg kell küzdenie. Változatos hangulatzavarok jelentkezhetnek a nyomott hangulattól kezdve, az ingerlékenységig, a szorongásig, az érdeklődés és a szexuális vágy hiányáig, illetve a tartós fáradtság érzésig.  Súlyos esetben akár depresszió is felléphet, amelyre a tartós örömtelenség, a koncentrációs- és alvászavar, illetve az étvágytalanság vagy éppen a falánkság hívhatja fel a figyelmet.

Mivel azonban a testi tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról. Mielőtt erről döntés születne, a páciensnek mindenképpen szükséges részt vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség mérésen, ultrahang vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása.  
A szükséges hormonpótlást mindenképpen egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll mellett lehet biztonságosan.

Szakorvosunk, dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szülész-nőgyógyásza, a Magyar Menopauza Társaság tagja, nem csak a testi tünetek kezelését, de a lelki feldolgozást és az életmód-tanácsadást is a menopauza kezelés részének tekinti.